HTML

Szabad Kezdeményezések Köre

Amennyiben egyetértesz kezdeményezésünkkel, csatlakozz! Küldj egy e-mailt az szkk.szdsz@gmail.com címre. Szabad Kezdeményezések Köre

Sajtó

Linkblog

Új SZDSZ

2009.07.16. 10:07 :: SZKK

Csalódottan, elkeseredetten olvastuk valahai demokratikus ellenzékiek, köztük SZDSZ-alapítók közleményét.
A közlemény aláírói bizonyára tudják, hogy a demokratikus ellenzék, a magyar politikai progresszió legjobb hagyományait, és a liberális értékek képviseletét felvállaló SZDSZ nem 2009. július 12-én, az elnökválasztással került válságos helyzetbe. Reményünket szeretnénk kifejezni, hogy nem járulnak hozzá annak a torz képnek a kialakításához, amely az elmúlt hónapok, vagy akár az elmúlt napok történéseihez kötik a liberális párt krízisének okait.
Az SZDSZ vasárnapi tisztújító küldöttgyűlésén Retkes Attilát a Küldöttgyűlés nagy többséggel választotta meg a párt elnökének. Az SZDSZ történetében nem először fordul elő, hogy a megválasztott elnök ellenszélben kezdi meg munkáját. Tudjuk, hogy az elnököt ellehetetlenítő szándékokkal nem egyszerűen a korábbi elnököket (Tölgyessy Pétert, Demszky Gábort ás Fodor Gábort) sikerült megbuktatni, hanem az SZDSZ velük együtt veszített belső erejéből, és külső támogatottságából is.
Eltérhet az álláspontunk, hogy miként vélekedünk arról, hogy Retkes Attila képes lehet-e az SZDSZ megújítására, ezért dönthetünk úgy, hogy hátrébb lépünk kellő alázattal, vagy kivárunk. Egyvalamit azonban nem tehetünk: a küldöttek döntési jogát nem vitathatjuk el. Néhány hónap alatt eldől, hogy az SZDSZ-ben van-e még kellő belső erő a magára találásra, a megújulásra.
Magunk is tele vagyunk kétségekkel, szerepvállalásunk is eltérő, de azt kérjük minden liberális barátunktól, ne tegyék idő előtti ítélethirdetéssel lehetetlenné az új vezetés számára a folytatást.

komment

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral találkozott

2008.05.08. 16:31 :: SZKK

A Szabad Kezdeményezések Köre tagjai a mai napon Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével találkozott. A megbeszélésen megvitatták a párt aktuális problémáit, és felvázolták a jövő SZDSZ-éről kialakított elképzeléseiket.

Fodor Gábor elmondta: támogatja, és az SZDSZ elnökeként is támogatni fogja a liberális párton belüli új kezdeményezéseket, a változáspártiak összefogása kell az SZDSZ megújulásához.

A tagozat tagjai hangsúlyozták, hogy a liberális párt megújulása az emberekkel közvetlenül kapcsolatot tartó, és valós tartalommal bíró politikai képviselet mentén teremthető meg.

Szabadai Viktor, a Szabad Kezdeményezések Körének életre hívója elmondta: olyan új, modern és korszerű liberális politikára és pártra van szükség, amely a társadalom kihívásaira és problémáira konkrét válaszokat tud adni, legyen szó a közteherviselésről, a közösen alkotott szabályok betartásáról, az esélyteremtésről és az öngondoskodásról, az együttműködésről vagy éppen a méltányos és igazságos verseny feltételeiről. Megvalósítva így, egy a szabadság és szolidaritás eszméire épülő köztársaságot.

Fodor Gábor a csütörtöki találkozón a Szabad Kezdeményezések Körének tagjait támogatásáról biztosította, és egyetértett abban, hogy az SZDSZ megújulásához nem csak személyi, hanem tartalmi változásra is szükség van a liberális párt politikájában.

2008. május 8.

További információ: Korchma Zsombor (06-30-655-0825)

komment

Az SZDSZ-nek újra a szolidaritás pártjává kell válnia

2008.05.07. 10:59 :: SZKK

- megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre -

Az SZDSZ XIII. kerületi irodájában tegnap este megtartotta találkozó sorozatának első ülését a Szabad Kezdeményezések Köre. A megbeszélésen budapesti és vidéki szervezetekből több mint 40-en vettek részt. Az éjszakába nyúló beszélgetés résztvevői egyetértettek, hogy a Kör munkájának célja, hogy segítse az SZDSZ megújulását és sikeres szereplését a 2010-es választásokon.

Az addig előttünk álló időszak feladatait tekintve három téma körül csoportosultak a felszólalások. Először Ikvai-Szabó Imre üdvözölte a Kört, s kifejtette, hogy az SZDSZ nem szorulhat be Budapestre, s az urbánus gondolkodású városi liberális közösségeknek új hálózatot kell létrehoznia, melyre építkezve újra szélesedhet az SZDSZ támogatói köre. Mint mondta: „a városi levegő szabaddá tesz", s az SZDSZ-nek fel kell vállalnia végre, hogy üzenetei elsősorban ezekben a nagyobb közösségekben tudnak érvényesülni.

Varga Kristóf azzal folytatta, hogy azok az elvek, amelyek képviseletére az SZDSZ megalakult ma is érvényesek és értékesek, mert maradéktalan érvényesítésük még várat magára. A környezet azonban megváltozott, ezért ezeket sokszor más közpolitikai területeken kell érvényesíteni, mint húsz éve, illetve az azóta eltelt időben próbáltuk. A párt támogatottsága az elmúlt tíz évben jól mutatja, hogy politikája még olyankor sem adott választ a választók kérdéseire, amikor egyébként elvileg, a liberális értékrend alapján támogatandó volt. Az SZDSZ egykori céljai közül például az állampolgár, a kisember hatalommal szembeni kiszolgáltatottságának megszüntetése számtalan területen ma újra aktuális. Egyebek mellett példának hozta, hogy ma hazánkban a munkavállalói érdekeket szinte kizárólag állami tulajdonú cégekben képviselik szakszervezetek, a multinacionális vállalatoknál dolgozók nem számíthatnak ilyen védelemre.

Király Zsolt ezt követően kifejtette, hogy a harmadik fontos kérdés a tisztújítás, ahol elsődleges fontosságú, hogy a párt vezetése valóban megújuljon. Az új programokat ugyanis csak új emberek képviselhetik hitelesen a választók felé. Az SZDSZ egyik legnagyobb problémája szerinte ugyanis az, hogy a vezetői mára fásultak hitelvesztettek, és aligha képesek meggyőzni a választókat arról, hogy az SZDSZ egy teljesen megújult programmal áll elő. Az új arcok egyben jelezhetnék azt is, hogy az SZDSZ-nek vannak még tartalékai, hogy a pártban van még mobilitás.

A további hozzászólók fontosnak tartották, hogy a párt újuljon meg mind szervezetileg, mind pedig a pártszervezés tekintetében. Többen elmondták, hogy a Szabad Kezdeményezések Körétől is elsősorban hatékony, programközpontú munkát várnak, melynek eredményeként a tisztújítás után a felálló pártvezetés 2-3 kidolgozott programjavaslatot kaphatna a koalíción kívüli politizálás alapvetéseként.

A Szabad Kezdeményezések Köre  a jövő héten ezeknek a programjavaslatoknak megvitatására szervez minden érdeklődő számára nyitott találkozót.

Budapest, 2008. május 6.

További információ: Korchma Zsombor (06-30-655-0825)

komment

Kóka Jánossal tárgyalt a Szabad Kezdeményezések Köre

2008.04.29. 16:37 :: SZKK

Kóka Jánossal tárgyalt az SZDSZ megújítására létrehozott Szabad Kezdeményezések Köre.

A baráti hangvételű találkozón mindkét fél egyetértett abban, hogy az SZDSZ csak érdemi szervezeti és tartalmi megújulás után remélheti, hogy a társadalom szélesebb rétege támogassa a pártot. A megbeszélésen szóba került az SZDSZ következő hónapokban követendő stratégiája, az MSZP külső támogatásának feltételei. Szabadai Viktor a tárgyaláson kifejtette, hogy a Kör tevékenységét az SZDSZ többi tagozatához hasonlóan a párt szervezeti keretei között kívánja végezni, és ehhez a munkához a párt különböző felületeit is használni kívánja.

A megbeszélés végén a felek megállapodtak, hogy a következő hetekben további találkozókon egyeztetik álláspontjukat.

2008. április 29.

További információ: Korchma Zsombor (06-30-655-0825)

komment

Küldöttgyűlés - 2008.04.27.

2008.04.29. 10:00 :: SZKK

Tisztelt Küldöttgyűlés, Kedves Barátaim!

A Fővárosi Választmány pénteki ülésén már véleményezte az előttünk álló kérdést, a koalíciós szerződés felmondásának kérdését.

Mikor előkészítettük a később elfogadásra kerülő határozati javaslatot, egy nagyon fontos szempontot tartunk figyelmünk középpontjában: megtalálni azt a közös nevezőt, amelyet a legtöbben vallhatunk magunkénak.

Tisztában voltunk azzal, hogy sokunkban - mint ahogy az itt is elhangzott már - akadnak bőven kérdések, melyek megválaszolásra várnak, de sikerült megtalálnunk azt a pontot, amellyel nagy többségben egyet értünk.
Csak a rend kedvéért, ez így hangzik: támogatjuk, hogy az Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Szocialista Párttal a 2006 májuában kötött koalíciós szerződését felmondja 2008. április 30-i hatállyal. És pont.

Hogy ezután mi következzék az sok-sok belső párbeszéd, egyeztetés, tárgyalás kérdése – de egy valamiben mindannyiunknak felelősége van:

Törekednünk kell arra, hogy ismét megtaláljuk azt a pontot, amellyel hasonló többséggel tudunk azonosulni, az irányt, amelyet a lehető legtöbben vallunk magunkénak.

Kezdődjük tehát a tárgyalást!

Arisztotelész, Nagy Sándor politikai nevelője és tanítója filozófiai munkájában, a Nikomakhoszi etikában ezzel a sorral zárja elmélkedéseit és vezeti át gondolatainkat következő, Politika című művében foglaltakhoz.

Kezdjük tehát a tárgyalást!

Hogy kivel?

Elsősorban azokkal, akik lojálisak a pártjukhoz, akik, ha kisebbségbe kerül véleményük is tartják magukat a közösségünknek adott szavukhoz,

azokkal is, akiknek kezdeményezései elakadtak eddig,

azokkal, akiket megpróbálhatnánk újra megszólítani.

Azokkal, akik a kezdeményezésekben nem konfliktusokat, hanem lehetőséget látnak.

Azokkal, akik hisznek abban, hogy minden kezdeményezés előre visz, még ha oly „szerény"-nek tűnik is.

Nem utolsó sorban pedig mindazokkal, akik  közösen kívánják megvitatni pártunk jövőjét.

S hogy hogyan?

Úgy, mint ahogy azt tettük régen. Szabadon, önként társulva, kezdeményezően, de a szabályokat maximálisan betartva, együtt.

Szabadon. Demokrataként. Szövetségben.

Köszönöm a figyelmet.

Szabadai Viktor

komment

Alapszabály

2008.04.29. 09:41 :: SZKK

komment

2008.04.28. 13:23 :: SZKK

"SZABADON, DEMOKRATAKÉNT,

SZÖVETSÉGBEN!"

komment

Merre tovább SZDSZ?

2008.04.24. 10:26 :: SZKK

A Szabad Demokraták Szövetsége mai állapotában már rég nem hasonlít arra a pártra, amely a magyar rendszerváltás egyik letéteményeseként került be a köztudatba. Amely szaktudásával, a jövő Magyarországának víziójáról szóló világos és egyértelmű üzeneteivel, tagjainak tenni akarásával milliókat szólított meg, és sikerrel nyerte el választópolgárok százezreinek támogatását az első szabad választásokon az országgyűlésbe, és az önkormányzatokba juttatva liberális képviselőit.
 
Mára az SZDSZ helyzete stabilizálódott. Évek óta mélyen a parlamenti küszöb alatt találhatjuk, bármelyik intézet statisztikáit is szemléljük, s ezen nem változtatott az egy éve megválasztott elnök által beharangozott, majd meg nem valósult program sem. Ugyanakkor állandósultak a személyi konfliktusok, a kiszivárogtatások, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, a pozícióharcok. Mindezek következtében ma már ott tartunk, hogy körülbelül egy százalékos pontossággal megbecsülhetjük társadalmi támogatottságunkat.
 
Tisztújítás előtt állunk. A koalíciós szakítás sajtóvisszhangja sem feledtetheti azt a tényt, hogy a választási csalások miatt megismétlendő tisztújítás személyi kérdései önmagukban nem fogják megoldani a párt problémáit, mivel azok oka alapvetően más természetű. Így a párt vezetését nem is szabad egyszerű személyi kérdésnek tekinteni. Le kell számolnunk az illúzióval, hogy létezhet egy igazságos Mátyás király, aki puszta trónra lépésével majd erős egységet és összefogást teremt, és személye majd garancia lesz a következő választások elfogadható eredményeire.
 
Számunkra, akik képviselőként, az SZDSZ helyi tisztségviselőiként, vagy a párt egyszerű tagjaiként képviseljük a liberálisokat az önkormányzatokban, szakbizottságokban, vagy éppen a párt belső fórumain a személyi kérdések másodlagosak ahhoz képest, hogy az SZDSZ képes–e megújulni mind szervezetileg, mind politikájában. Számunkra éppen az a legfőbb kérdés, hogy pártunk új vezetői képesek lesznek-e újra hiteles és tartalmas politikát megjeleníteni, és újra rátalál-e a párt saját hangjára, mellyel visszaszerzi megannyi választópolgár bizalmát és támogatását kezdeményezéseihez.
 
Véleményünk szerint, mindez csak akkor teremthető meg, ha képesek vagyunk újra teret biztosítani mind a párton belül, mind a párton kívül a szabad kezdeményezéseknek, ha ismét elindul a közös gondolkodás tagtársaink és civil barátainkkal közösen egy új liberális politikáról. Ha közösen el tudjuk érni, hogy az SZDSZ-ben a tekintélyérvek helyett visszaálljon az érvek tekintélye. Ha ismét garantálni tudjuk, hogy tartalmi és ne formai kérdésekről, ne a múltról, hanem a jövőről, Magyarország jövőjéről szóljanak belső vitáink.
 
A Szabad Kezdeményezések Köre, mint az SZDSZ legújabb országos tagozatának célja, hogy keretet adjon egy szélesebb terű gondolkodásnak, az elmúlt két évtizednyi liberális politika tapasztalataira építve egy új és korszerű liberális politika kidolgozásának és nem utolsó sorban, hogy fórumot biztosítson mindazoknak, akik tenni szeretnének a hazai liberalizmus felemelkedéséért.
 
Tudjuk, hogy az SZDSZ számára - bármilyen politikai konstellációban, parlamenti szerepben illetve koalícióban is képzeli el a jövőjét – más út nincs, minthogy egyértelmű válaszokat adjon a XXI. század kihívásaira. Ennek a világos, közösen kidolgozott programnak a következetes képviselete adhat újra hitelt és társadalmi támogatottságot az SZDSZ-nek. Mindezt azért, hogy az SZDSZ ismét a szabadság és szolidaritás értékeit magukénak vallók képviselőjévé váljon.
Amennyiben egyetértesz a leírtakkal, csatlakozz!
Küldj egy e-mailt az szkk.szdsz@gmail.com címre!

komment

Sajtószemle - 2008. május 9.

2008.04.24. 10:21 :: SZKK

Fodor Gábor és a Szabad Kezdeményezések Köre (Hírextra, 2008.05.09 07:40)

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével folytatott megbeszélést, amelyen az elnökjelölt támogatásáról biztosította a párton belüli új kezdeményezéseket. Erről...

A változáspártiak összefogása kell az SZDSZ megújulásához (Fidesz.hu, 2008.05.08 22:31)

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével folytatott megbeszélést, amelyen az elnökjelölt támogatásáról biztosította a párton belüli új kezdeményezéseket. Erről... 

Fodor támogatja a változáspárti SZDSZ-eseket (MTV - Híradó, 2008.05.08 21:11)

A Szabad Kezdeményezések Köre azzal a céllal alakul, hogy tömörítse azokat, akik érdemi változásokat akarnak a liberális pártban 

Fodor Gábor: a változáspártiak összefogása kell az SZDSZ meg... (Népszava, 2008.05.08 18:53)

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével folytatott megbeszélést, amelyen az elnökjelölt támogatásáról biztosította a párton belüli új kezdeményezéseket. Erről...

„A változáspártiak összefogása kell az SZDSZ megújulásához"... (Klubrádió, 2008.05.08 18:35)

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével folytatott megbeszélést, amelyen az elnökjelölt támogatásáról biztosította a párton belüli új kezdeményezéseket. Erről... 

Fodor: a változáspártiak összefogása kell az SZDSZ megújulás... (hvg.hu, 2008.05.08 18:34)

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével folytatott megbeszélést, amelyen az elnökjelölt támogatásáról biztosította a párton belüli új kezdeményezéseket. Erről... 

Fodor: a változáspártiak összefogása kell az SZDSZ megújulás... (hvg.hu - politika, 2008.05.08 18:33)

A Szabad Kezdeményezések Köre Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökjelöltjével folytatott megbeszélést, amelyen az elnökjelölt támogatásáról biztosította a párton belüli új kezdeményezéseket. Erről... 

Fodor szerint a változáspártiaknak össze kell fogni az SZDSZ... (Népszabadság, 2008.05.08 18:27) 

SZDSZ: "a városi levegő szabaddá tesz" (VG.hu, 2008.05.07 12:26)

Megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre, az SZDSZ-en belül nemrégiben létrejött országos tagozat. A megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy "az SZDSZ nem szo...

"Az SZDSZ nem szorulhat be Budapestre" (Népszabadság, 2008.05.07 12:05) 

Az SZDSZ nem szorulhat be Budapestre! (Stop.hu, 2008.05.07 11:50)

Megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre, az SZDSZ-en belül nemrégiben létrejött országos tagozat; a megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy "az SZDSZ nem szo... 

SZDSZ: megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezése... (Hir3.hu, 2008.05.07 11:12)

Megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre, az SZDSZ-en belül nemrégiben létrejött országos tagozat; a megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy "az SZDSZ nem szo...

"Az SZDSZ nem szorulhat be Budapestre" (Hírextra, 2008.05.07 11:08)

Megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre, az SZDSZ-en belül nemrégiben létrejött országos tagozat; a megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy "az SZDSZ nem szo... 

Az SZDSZ nem szorulhat be Budapestre (Ma.hu, 2008.05.07 10:58)

Megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre, az SZDSZ-en belül nemrégiben létrejött országos tagozat; a megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy "az SZDSZ nem szo... 

Szabad Kezdeményezések Köre: az SZDSZ nem szorulhat be Budap... (Klubrádió, 2008.05.07 10:45)

Megtartotta első találkozóját a Szabad Kezdeményezések Köre, az SZDSZ-en belül nemrégiben létrejött országos tagozat. A megbeszélésen többek között arról is szó esett, hogy "az SZDSZ nem szo... 

Kóka az IWIW-en üzen (Zoom.hu, 2008.05.01 10:52)

Ma 20 éve, hogy megalakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata, az SZDSZ elődje hívja fel ismerősei figyelmét Kóka János az IWIW üzenőfalán. Szerinte a Hálózatból sarjadt ki az eltelt 20 év l... 

Kóka nagyobb támogatottságot remél a pártnak (Népszava, 2008.04.29 18:18)

Kóka János, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten találkozott a Szabad Kezdeményezések Körének alapítóival - tájékoztatta az SZDSZ Szabad Kezdeményezések Köre az MTI-t. 

Kóka a Szabad Kezdeményezések Körének alapítóival találkozot... (Inforádió, 2008.04.29 18:01)

Kóka János, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten találkozott a Szabad Kezdeményezések Körének alapítóival. A találkozón a felek egyetértettek abban, az SZDSZ csak érdemi szervezeti és tartalm... 

Kóka találkozott az alapító atyákkal (Stop.hu, 2008.04.29 17:53)

Kóka János, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten találkozott a Szabad Kezdeményezések Körének alapítóival. 

Pető: Gittegyleti felhívásnak is gyenge Szabadai kezdeményez... (Hír TV, 2008.04.26 11:09)

Igen gyenge, gyermekded politikai lektűrnek tartja Pető Iván az SZDSZ budapesti elnökének javaslatát a Szabad Kezdeményezések Köre megalapítására. Szerinte Szabadai Viktor kezdeményezése még... 

Szabad Kezdeményezések Köre az SZDSZ-ben (DunaTV, 2008.04.24 22:41)

A szabadság és a szolidaritás pártjává alakítanák az SZDSZ-t a Szabad Kezdeményezések Körének alapítói. 

Kóka az SZDSZ energiáiról (Hírextra, 2008.04.24 07:48) 

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Szabadai: helyzet van! (Magyar Rádió, 2008.04.24 07:22)

Az SZDSZ budapesti elnöke szerint egységet teremthet a pártban a Szabad Kezdeményezések Köre nevű új tagozat megalapítása. Szabadai Viktor az MR1-Kossuth Rádióban úgy vélte, most jött el az... 

Kóka János: az SZDSZ-ben sok energia felszabadult (Ma.hu, 2008.04.23 18:55)

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Kóka János: az SZDSZ-ben sok energia felszabadult (Stop.hu, 2008.04.23 18:48)

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Kóka János: az SZDSZ-ben sok energia felszabadult (Hír6.hu, 2008.04.23 18:26) 

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Kóka: az SZDSZ-ben sok energia felszabadult (Nethírlap, 2008.04.23 18:21)

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Kóka János szerint az SZDSZ-ben sok energia felszabadult (Hir3.hu, 2008.04.23 17:42)

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Kóka az SZDSZ felszabadult energiáiról (Magyar Rádió, 2008.04.23 17:28)

Az SZDSZ elnöke örül annak, hogy megalakul a Szabad Kezdeményezések Köre és konzultációra hívja a csoport tagjait. Kóka János szerint a kilépés a koalícióból sok energiát szabadított fel a ... 

Szabadai: Megerősödtek a pozícióharcok és konfliktusok az SZ... (Inforádió, 2008.04.23 17:15)

Az SZDSZ budapesti elnöke barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi a szabad demokraták legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását. A politiku... 

Szabad Kezdeményezések Köre az SZDSZ-nél? (Hírextra, 2008.04.23 16:59)

Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke szerint akár jó és hasznos is lehet a párt budapesti választmányának vezetője által említett platform létrehozása, de ezt addig nem tudja m... 

Kuncze Gábor ma a legelfogadottabb liberális politikus" (Népszava, 2008.04.23 16:57)

A koalícióból történő kilépés kapcsán az SZDSZ-en belül sok energia felszabadult - mondta Kóka János szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. Az SZDSZ elnöke ennek tulajdonítja a Szabad Kezdem... 

Új tagozat jön létre az SZDSZ-ben (FN - válogatás, 2008.04.23 16:46)

Szabadai Viktor barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi az SZDSZ legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását. Az MDF szerint rokonszenves kísér... 

Körré vált a Hálózat az SZDSZ-ben (Zoom.hu, 2008.04.23 14:31)

Szabad Kezdeményezések Köre néven új tagozat alakult az SZDSZ-ben. Éppen húsz éve alakult meg az SZDSZ elődje, a nevében kísértetiesen hasonló Szabad Kezdeményezések Hálózata. 

Új tagozat alakul az SZDSZ-ben - Csapody: ez válságtünet (VG.hu, 2008.04.23 13:51)

Szabadai Viktor barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi az SZDSZ legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását. Csapody Miklós szerint az SZDSZ-b... 

SZDSZ: létrejöhet a Szabad Kezdeményezések Köre (Hír6.hu, 2008.04.23 13:35)

Szabadai Viktor barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi az SZDSZ legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását; erről a párt budapesti választmán... 

Új országos tagozattal rukkol elő az SZDSZ (Ma.hu, 2008.04.23 13:30)

Szabadai Viktor barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi az SZDSZ legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását; erről Szabadai Viktor, a párt bud...

Új tagozat alakulhat az SZDSZ-ben (Magyar Rádió, 2008.04.23 12:40)

Egy új országos tagozat megalakítását szorgalmazza a Szabad Demokraták Szövetségének budapesti elnöke. Szabadai Viktor azt szeretné, ha a szabad kezdeményezések köre összefogná azokat, akik... 

Új tagozat az SZDSZ-ben; Kóka találkozóra hívta őket (DunaTV, 2008.04.23 12:34)

Szabad Kezdeményezések Köre néven új tagozat alakul az SZDSZ-ben. Ide azokat a liberálisokat várják, akik érdemi változásokat és átfogó pártstratégiát akarnak 2010-ig, hogy az SZDSZ ismét a ... 

Új tagozat alakul az SZDSZ-ben (Index.hu, 2008.04.23 12:07)

A Szabad Kezdeményezések Köre a párt megújítását tűzte zászlajára. 

Harmadik erőt gründol az SZDSZ-ben Szabadai Viktor (Hírszerző.hu, 2008.04.23 11:35)

Szabad Kezdeményezések Köre szeretné, ha a párt egykori elnökei végre háttérbe vonulnának, és teret adnának az új embereknek. 

SZDSZ: létrejöhet a Szabad Kezdeményezések Köre (Népszabadság, 2008.04.23 11:34) 

Új országos tagozattal rukkol elő az SZDSZ (MTV - Híradó, 2008.04.23 11:31)

A Szabad Kezdeményezések Körébe azok léphetnek be, akik érdemi változásokat szeretnének a párton belül 

Új tagozat az SZDSZ-ben (Klubrádió, 2008.04.23 11:24)

Szabad Kezdeményezések Köre néven új tagozatot hoz létre az SZDSZ-ben politikustársaival a budapesti választmányi elnök. Szabadai Viktor azt mondta: a tagozat azzal a céllal alakul, hogy töm... 

SZDSZ: létrejöhet a Szabad Kezdeményezések Köre (Hírextra, 2008.04.23 11:06)

Szabadai Viktor barátaival és politikustársaival együtt kezdeményezi az SZDSZ legújabb országos tagozatának, a Szabad Kezdeményezések Körének megalakítását; erről a párt budapesti választmán...

komment

süti beállítások módosítása